Hírarchívum

RGVI-s hallgatók a XXXIII. OTDK-n

2017. április második hetében került megrendezésre a XXXIII. OTDK Agrártudományi és Közgazdaságtudományi szekciója.

Az Agrártudományi szekcióban Eckert Márta vett részt (témavezetők: Nagyné Dr. Molnár Melinda, Urbánné Malomsoki Mónika) az Agrárgazdaságtani tagozatban  “A „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” mottó megvalósulásának vizsgálata a Danubia-Frucht Szövetkezet példáján” című pályamunkájával, mellyel II. helyezést ért el!

SZIE GTK TDK Csíkszeredán

Csíkszeredai TDK

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 2017. február 3-án rendezte meg a Csíkszeredai Képzési Helyén Tudományos Diákköri Konferenciáját.

Csíkszeredán is lesz TDK

TDK

 

2017. február 3-án rendezi Karunk Tudományos Diákköri Konferenciáját a Csíkszeredai Képzési Helyen.

6 hallgató mutatja be kutatási eredményeit a Gazdaságtani Szekcióban. A programfüzet letölthető formában a lap alján megtalálható!

Minden érdekődőt tisztelettel és szeretettel várnak a szevezők!

 

A rendezvény az NTP-HHTDK-16-0069 "SZIE GTK TDK programjainak támogatása a 2016/17. tanévben" című projekt támogatásával valósul meg, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetség Program támogat.

Kari Tudományos Diákköri Konferencia

Kari Tudományos Diákköri Konferencia

A SZIE GTK és Tudományos Diákköri Tanácsa meghívja Önt a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferencia rendezvényére.

Időpontja: 2016. november 23. szerda 9 óra

Helyszíne: SZIE Gödöllői Campus, 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.

Program

Megnyitó 9.00 óra (I. előadóterem)

Szekcióülések 9.30 óra

SZIE GTK TDK Felhívás 2016

SZIE GTK TDK Felhívás

A SZIE GTK Tudományos Diákköri Tanácsa a 2016/2017. tanév őszi félévére meghirdeti a SZIE Gazdaság- és Társadalomtudomány Kar Tudományos Diákköri Konferenciáját.

A konferenciára várjuk a SZIE GTK azon hallgatóinak jelentkezését, akik tanulmányaik folytatása mellett olyan diáktudományos tevékenységet folytatnak, amely a kar profiljához illik, önképzési céllal valósul meg és azt a hallgató színvonalas pályamunkaként elkészíti, majd a kari konferencián bemutatja.

Prof. Dr. Csath Magdolna professor emerita tanulmánya az Államtudományi műhelytanulmányok között

Csath Magdolna NKE tanulmány

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi Műhelytanulmányok című folyóiratának 2016. évi 14. számában jelent meg intézeti kollégánk, a Kar Professor emerita címmel kitüntetett professzora, Dr. Csath Magdolna tanulmánya "A közintézmények stratégiai menedzsmentje" címmel.

Regionalizmus és Vidékfejlesztés konferencia kiadvány

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézete és a Kar Tudományos Diákköri Tanácsa szervezésében zajlott
2016. május 30-án délután a Regionalizmus és vidékfejlesztés című hallgatói konferencia. A rendezvényen 7 előadás került bemutatásra.

A hallgatók egyéni kutatásaiból tanulmánykötet készült, mely nyomtatott formában elérhető az RGVI Könyvtárában, illetve lentebb letölthető.

Regionalizmus és Vidékfejlesztés konferencia

Regionalizmus és Vidékfejlesztés

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézete és a Kar Tudományos Diákköri Tanácsa szervezésében zajlott 2016. május 30-án délután a Regionalizmus és vidékfejlesztés című hallgatói konferencia.
A konferencián 7 előadás került bemutatásra. A konferenciabizottság és a megjelent érdeklődők véleménye szerint kiváló prezentációkat láthatott a közönség.
A rendezvényről konferencia kiadvány jelenik meg rövidesen.

Megjelent konferencia kiadvány

kiadvány

Nagy sikerrel, közel 70 fős érdeklődői részvétellel zajlott a "Hallgatók a területi kutatásban, Mezőkövesd jelene és jövője" című hallgatói konferencia 2016. május 12-én délután a Szent István Egyetem Földszinti Rektori Dísztermében. Hat előadás hangzott el egy rendkívül komoly primer kutatásra alapozva. A rendezvényt a SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézete és a Kar Tudományos Diákköri Tanácsa közösen szervezte.

Regionalizmus és Vidékfejlesztés hallgatói konferencia

A SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézete meghívja Önt a

REGIONALIZMUS ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS
című hallgatói konferenciájára

Időpontja: 2016. május 30., hétfő 13 óra
Helyszíne: SZIE Gödöllői Campus
Szénay terem (Főépület IV. emelet)

Rendezvényünkre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Oldalak